Biciklivel a környezetvédelemért

Szinte mindenhova biciklivel járok. Nem csak azért, mert nagyon szeretek mozogni, és egészségesnek tartom a biciklivel való közlekedést, hanem azért is, mert környezetkímélő megoldás. Amiben csak tehetem, keresem a környezetkímélő megoldásokat. Egyszer voltam egy kiállításon, ahol ki lehetett próbálni, hogyan lehet áramot létrehozni biciklizés segítségével. Nagyon érdekes volt, ám azért annyira nem vagyok sportos, hogy megpróbáljam egy egész ház energiaszükségletét biciklivel biztosítani. Erre egy szuper megoldás lehet például a napelem. Azonban amikor napelem rendszer telepítésén gondolkodunk, számos akadály kerülhet elénk, mint például ha nem vagyunk benne biztosak, hogy mi a Szabványosítás jelentése.

Ha te is úgy döntöttél, hogy otthonodba napelem rendszert szeretnél telepíteni, és most éppen a megfelelő kivitelezőt keresed, akkor a szanita7ekft.hu lehet számodra a legjobb választás. Ennél a cégnél ugyanis minden teendőt egyetlen helyen intéznek, kezdve a helyszíni felméréssel, majd az engedélyeztetési és egyéb hivatalos ügyintézéseken át, egészen addig, míg a napelem rendszer telepítésre kerül. A napelem rendszer telepítésének folyamata hét lépésből áll: az első lépés: Miután elküldted árajánlatkérésedet, telefonon keresnek meg, hogy részletesen egyeztessenek veled, és pontosan felmérjék az igényeidet. Második lépésként az összegyűjtött információk alapján elkészítik számodra az első, előzetes árajánlatot. A harmadik lépés egy ingyenes helyszíni felmérés, amely során részletes adatokat gyűjtenek a telepítés helyszínéről. Negyedikként a helyszíni adatok birtokában elkészítik, majd elküldik a személyre szabott, végleges árajánlatot. Az ötödik lépés a szerződéskötés, majd megkezdik az engedélyeztetési folyamatot az áramszolgáltatónál. Hatodik lépés: Ezután következik a kivitelezés és a szerelés, amely családi házak esetében akár egy nap alatt is lezajlik. Végül a hetedik lépés: bejelentik a rendszert az áramszolgáltatónál, és támogatást nyújtanak a további ügyintézésben is.

A vállalkozás mögött Szabó Anita áll, aki hosszú évek tapasztalatával rendelkezik, és elkötelezett abban, hogy ügyfelei számára mindig a legmagasabb minőségű napelem rendszereket biztosítsa. Egy napelem rendszer telepítése összetett folyamat, amely nem történik meg egyik napról a másikra, azonban szakértő segítséggel sokkal átláthatóbbá és gördülékenyebbé válik.Sok olyan cég van a piacon, amelyek kizárólag a telepítéssel foglalkoznak, ám az engedélyeztetési folyamatokat és a szükséges papírmunkát külön szakemberek végzik, ami jelentősen megnyújthatja és megnehezítheti az egész projektet. Ezzel szemben a szanita7ekft.hu esetében minden teendőt egy helyen kezelnek, így az első helyszíni felméréstől egészen addig, amíg a napelemek már működnek és áramot termelnek, végig számíthatsz a cég szakértelmére és támogatására.

A vállalkozás weboldalán részletes információkat találsz az általuk használt napelem rendszerekről is. Különösen ajánlják a világszerte ismert Sharp és LONGi márkájú napelemeket, amelyek hosszú évtizedek óta a legkiválóbb minőségű paneleket gyártják. Ezekre nem csupán termékgaranciát vállalnak, hanem lineáris teljesítménygaranciát is nyújtanak: a Sharp panelekre 25 év, míg a LONGi paneleire akár 30 év garanciát biztosítanak. A napelem rendszer legfontosabb eleme, vagyis az inverter kiválasztásánál sem kötnek kompromisszumot: a több éves tapasztalattal rendelkező Fronius és a világhírű Huawei inverterei garantálják a kiemelkedő minőséget és megbízhatóságot. Emellett a tartószerkezetek, kábelek és egyéb kiegészítők esetében is kizárólag prémium minőségű alkatrészeket használnak, hogy a rendszer hosszú távon problémamentesen működjön, és a befektetés valóban megtérüljön.

Amennyiben pályázati támogatást szeretnénk igénybe venni a napelem rendszer telepítéséhez, ebben is segítséget nyújtanak a cég szakemberei. Az első telefonos egyeztetés során elmondhatod elképzeléseidet és igényeidet, amelyeket figyelembe véve készítik el az előzetes árajánlatot. Érdemes előre elkészíteni egy havi villanyszámlát vagy akár az éves fogyasztási adatokat is, hiszen ez jelentősen megkönnyíti és felgyorsítja a pontos árajánlat összeállítását. A jelentkezés rendkívül egyszerű: csak tölts ki egy online adatlapot a weboldalon, és máris elindul a folyamat.

Nekem személy szerint nagyon tetszik a szanita7ekft.hu weboldala is. Nemcsak a szolgáltatások magas színvonalát érdemes kiemelni, hanem az oldal rendezett, áttekinthető és esztétikus megjelenését is, ami megkönnyíti a tájékozódást. Mindezek alapján nagy valószínűséggel ajánlani fogom ismerőseimnek, ha ők is napelem rendszer telepítésén gondolkoznának, vagy egyszerűen csak tájékozódni szeretnének a napelem rendszer telepítésével kapcsolatban, esetleg nem tudják, mi a Szabványosítás jelentése.

Szabványosítás jelentése