A bringázás egy nagyszerű sport, amely segítségével nem csak könnyebben el tudunk jutni egy másik pontba, hanem még az egészségünket is karban tudjuk tartani. Nem is emlékszem, hogy mikor kaptam az első bringámat. Az egész kicsit olyan volt, mintha már születésemtől fogva használtam volna ilyen járgányokat. Főleg édesapámmal mentünk el mindig biciklis túrákra, amik máig nagyon szép emlékként élnek bennem.
Persze volt pár vicces része ezeknek a bringázásoknak. Az egyik például, hogy akkoriban apa mindig szeretett egy elég kemény tempót diktálni. Én csak elmentem volna egy relaxáló bicajozásra, helyette viszont azt érezhettem, hogy valami világbajnokságra készülök. Egy idő után azonban képes voltam felnőni a feladathoz és egyik legnagyobb büszkeségem, hogy egy nap alatt körbetekertük majdnem az egész Balatont. Ma már bringa helyett inkább autózok, de nem felejtettem el, hogy mennyi boldogságot okozott ez az eszköz.
A mostani életemhez elengedhetetlen az autóm, mivel ezt használom a munkába jutáshoz. Ez azonban azt eredményezte, hogy egy csomó pénz kellett költenem a hónapban csak üzemanyagra. Ezt pedig nagyon nem éreztem optimálisnak, úgyhogy felmentem az internetre és rátaláltam a Roadrecord oldalára. Ez a hely, a belföldi kiküldetési rendelvény keretein belül egy olyan megoldást biztosított nekem, amivel rengeteg pénzt spórolhattam.
Alapból már az nagyon tetszett, hogy az oldal felülete hívogató és kellemes volt. A menüpontok logikusan vannak felépítve, tehát nem kell félnünk attól, hogy az időnket fogjuk vesztegetni azzal, hogy eltévedünk. A kezdőlapon elolvashatunk róluk pár tudnivalót, például, hogy milyen szolgáltatást kínálnak nekünk. Nem kell azonban ezt igénybe venni ahhoz, hogy a belföldi kiküldetési rendelvény kapcsán szerezzünk információkat. Mivel ezek a tájékoztatók ingyen elérhetők a Roadrecord oldalán.
Csupán ki kell választanunk, ami minket érdekel és már el is kezdhetünk olvasni. Én természetesen a belföldi kiküldetési rendelvény miatt jöttem fel az oldalra, úgyhogy rákattintottam erre a kiírásra. Legnagyobb meglepetésemre a cikk szövege nem volt nehezen érthető, mivel a nyelvezete laikusok számára volt írva. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lett volna pontos, vagy szakmai. Nagyon tetszett, hogy egy olyan bonyolult dolgot, mint a belföldi kiküldetési rendelvény, össze tudtak foglalni néhány bekezdésben.
Ezen keresztül pedig megtudtam, hogy elengedhetetlen az, hogy legyen egy pontos útnyilvántartásunk, ha vissza szeretnénk igényelni az utazásaink költségeit. Ehhez alkalmazhatunk hagyományos módszereket is, minthogy mi összegyűjtjük egy táblázatban. Ez azonban rengeteg plusz munkát jelent és egy idő után megkérdőjelezhetjük, hogy megéri-e ez egyáltalán nekünk.
A Roadrecord azonban felajánl nekünk egy olyan útnyilvántartó programot, ami megcsinálja ezt az egész kellemetlen folyamatot helyettünk. Ez nagyszerűen hangzott számomra, mivel sosem vagyok túl jó az ilyen adatok pontos rögzítésében. Persze feljöhet a kérdés, hogy egy ilyen alkalmazás használatával nem fogunk pénzt veszteni-e. Tény, hogy ha magunktól csináljuk, akkor ez a része ingyenes, viszont amellett hogy rengeteg idő, ha bármi hibát ejtünk, annak nagyon negatív következményei lehetnek.
Éppen ezért nem is haboztam azzal kapcsolatban, hogy felkeressem őket. Az ügyfélszolgálat hétköznap szinte egész nap elérhető, úgyhogy nem kell attól tartanunk, hogy a hívásunk megválaszolatlan marad. Az alkalmazás könnyen kezelhető volt és valóban beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Idáig semmi hiba nem volt az útnyilvántartásaimban és csak az előnyeit tudtam élvezni annak, hogy ilyen könnyedén el tudom készíteni őket.